Időpontfoglalás: +36 20 215 8163

1982-ben születtem Budapesten, gyerekkorom egy jelentős részében az akkori Nyugat-németországi Tübingenben töltöttem, ahol édesapám az egyetemen Arc- állcsont szájsebészként dolgozott. A családomban több orvos és fogorvos között nőttem fel és nagyon korán tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A Semmelweis egyetemen 2007-ben végeztem fogorvosként, egyetemi éveim során kötelező fogászati szakmai gyakorlatomat a Münsteri egyetemen végeztem. Első implantológiai képzésben 2007-ben a Californiai Carlsbadban vettem részt. 2008-tól a Semmelweis egyetem arc állcsont szájsebészeti és fogászati klinikáján dolgoztam dentoalvioláris sebész rezidensként, majd sikeres szakvizsgám után klinikai orvosként összesen 12 évig. A betegellátás mellett az egyetemen magyar angol és német nyelven dentoalveoláris sebészetet és implantológiát oktattam egyetemi hallgatóknak és a posztgraduális képzésben résztvevő kollégáknak. Diplomám megszerzése óta folytatok magánrendelést a 2. kerületben. A Németországban eltöltött iskolai évek, egyetemi gyakorlatok, szakmai kapcsolatok nagy hatással voltak rám és a látottakból, tanultakból szeretnék minél többet itthon is megvalósítani. Évente több alkalommal veszek részt nemzetközi kongresszusokon, szakmai gyakorlatokon és magam is rendszeresen tartok hazai és nemzetközi továbbképzéseket. Főbb érdeklődési területeim az dentális implantológia, digitális fogászati megoldások, dentális fotózás és minden új technológiai megoldás amivel a pácienseim mosolyához hozzájárulhatok.

Categories: Munkatársaink